Kelen Dóra

Kelen Dóra
SzületettKlein Dorottya Klára
1910. március 2.
Szucsány
Elhunyt1973. július 13. (63 évesen)
Budapest XII. kerülete
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1934)
SírhelyeFarkasréti temető

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Kelen Dóra, Kelen Dorottya Klára (Szucsány, 1910. március 2. – Budapest, 1973. július 13.)[1][2] színésznő, előadóművész.

Élete

Klein Sándor és Sim Ilona lánya. 1934-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, ahol Fáy Szeréna, Hevesi Sándor és Ódry Árpád tanítványa volt. Először a Nemzeti Színház Kamaraszínházához szerződött, majd 1936-tól a Vígszínház tagja volt. Az 1930-as években csatlakozott a munkásmozgalomhoz. Szavalóművészként gyakran fellépett a Zeneakadémián és különböző előadóesteken. 1940 és 1944 között zsidó származása miatt csak az OMIKE Művészakcióban léphetett színpadra. 1945 után a Kulturális Kapcsolatok Intézetében dolgozott és gyakran tűnt fel televíziós és rádiós műsorokban. Szerkesztett mese-és versantológiákat is.

Szerepei

Főbb színházi szerepei

  • Herczeg Ferenc: Bizánc – Iréné
  • Rákosi Jenő: Magdolna – Koronainé

Filmszerepe

  • Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935) – méltóságos asszony, vendég a mulatságon

Díjai, elismerései

  • Szocialista Hazáért Érdemrend (1968)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1968)

Jegyzetek

  1. Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi polgári halotti akv. 2288/1973. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
  2. Elhunyt Kelen Dóra előadóművésznő (1973. augusztus 5.) Népszabadság, 31. évfolyam, 182. szám

Források

  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3  
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Életrajza Archiválva 2022. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben az OMIKE oldalán
  • Életrajza a Hangosfilm oldalán
Sablon:A Színművészeti Főiskola 1934-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színművészeti Főiskola 1934-ben oklevelet szerzett hallgatói
Fáykiss Dóra  •  Gáti József  •  Hidasi Sándor  •  Horlai Béla  •  Kartal Ilona  •  Kelen Dorottya  •  Máté Mária  •  Pekári Eleonóra  •  Péterfi Antal  •  Pogány Margit  •  Róna Klára  •  Szabó Dezső  •  Szegedi Edit  •  Várkonyi Zoltán  •  Vizi Béla
Osztályvezető tanárː Ódry Árpád, Kiss Ferenc
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap