Force de frappe

A Force de frappe (magyarul „csapásmérő haderő”) Franciaország haderejének nukleáris elrettentő része. A Charles de Gaulle elnök által 1958-ban meghirdetett program keretében atomfegyverekkel felszerelt francia haderő csapásmérő képessége egy szárazföldi, egy légi és egy tengeri részből áll.

Célja

A francia nukleáris doktrína célja az elrettentés dimenzióján túl a francia haderő függetlenítése bármilyen más hatalomtól. A Charles de Gaulle elnök által 1961. december 16-án megfogalmazott elnöki direktíva meghatározta a francia nukleáris csapásmérő erők méretét: legyenek képesek a Szovjetunió ellen olyan szintű támadást indítani, amely a szovjet gazdaság Urálon inneni részének 40-50%-át képes semlegesíteni. Ezáltal egy Franciaország elleni támadás „már nem éri meg”.

2006. január 19-én Jacques Chirac elnök az Île-Longue-i tengeralattjáró támaszponton intézett beszédében kijelentette, hogy Franciaország nukleáris fegyvereit az ország elleni terrorista támadásokat támogató államok, valamint a Franciaország ellen tömegpusztító fegyvereket bevetni próbáló államok ellen használná fel. Chirac elnök hangsúlyozta, hogy a nukleáris arzenál tervezésénél szempont volt a fegyverek rugalmas bevethetősége és pontossága, amelyekre példa az M51 rakéta valamint az ASMP rakéta. Ugyanebben a beszédében Chirac elnök kitért arra is, hogy a Force de frappe nemcsak Franciaország államérdekeit, de Franciaország szövetségeseit is védi, ezáltal egy közös európai védelmi politika részévé válik.

2008. március 21-én Nicolas Sarkozy elnök a francia nukleáris elrettentési koncepció védelmében kijelentette, hogy a koncepció „objektív” és „minden irányba mutató”, ugyanakkor kizárta a megelőző csapás lehetőségét, mivel a Force de frappe „kizárólag védelmi jellegű”.^[1]

Megalapítása

1945. október 18-án, bő két hónappal a Hirosimát és Nagaszakit ért amerikai atomtámadás után Charles de Gaulle tábornok aláírta a 45-2563 számú törvényrendeletet, amely létrehozta az atomenergetikai bizottságot, a Commissariat à l'énergie atomique-t (CEA). Az új szervezet célkitűzése „az atomenergia hasznosítása tudományos, ipari és honvédelmi célokra” volt.

Az 1950-es években a francia haderő lehetőséget kapott amerikai atomfegyverek kezelésére a NATO keretén belül, többek között a francia légierő S.O. 4050 Vautour bombázóival.

A hivatalos francia katonai atomprogram azonban csak 1954. október 26-án indult be, amikor Pierre Mendès France miniszterelnök törvényi rendeletben hozta létre az atomenergia katonai alkalmazásának főtanácsát, a Commission supérieure des applications militaires de l'énergie atomique-ot, majd november 4-én ezen belül Jean Crépin tábornok vezetésével megalakult az atomrobbantási tanács, a Comité des explosifs nucléaires.^[2]

Kezdeti felépítése

1959-ben megalakult a ballisztikus rakéták tanulmányozási és megvalósítási vállalata, a Société pour l'étude et la réalisation d'engins balistiques (SEREB). Egy évvel később a SEREB, a Nord Aviation és a Sud Aviation együttműködésével beindult a »Pierres Précieuses« (ékkő) program, amelynek célja a stratégiai nukleáris haderő létrehozásához szükséges technológia kialakítása. 1959-ben a Dassault elkészítette az első Mirage IV bombázót, amelyet de Gaulle tábornoknak a Le Bourget-i légiszalonon mutattak be, alig három évvel a program beindítása után.

1960. február 13-án az algériai Szaharában felrobbantották a Gerboise bleue kódnevű maghasadásos nukleáris fegyvert, és ezáltal Franciaország hivatalosan is atomhatalommá vált. 1961-ben sikeresen kilőtték az AGATE rakétát, amely a »Pierres Précieuses« sorozat első tagja volt.

1963-ban a francia kormány két új fegyverrendszer kifejlesztése, egy szárazföldi és egy tengeri telepítésű rendszer mellett döntött. 1964-től a francia nukleáris elrettentés állandó jellegűvé vált: január 14-én megalakult a Force Aérienne Stratégique stratégiai légierő; februárban megérkezett az első Mirage IV és az első C–135FR légi utántöltő repülőgép. Novemberben megtartották az első nukleáris riasztást, amelyben egy AN–11 atombombával felfegyverkezett Mirage IV és egy C-135F száll fel a Mont-de-Marsan-i légitámaszpontról. A három részből álló francia nukleáris elrettentés első eleme ezáltal hadrafoghatóvá vált (1973-ra már 60 Mirage IV adott készenlétet 9 légitámaszponton.^[3]).

1968. augusztus 24-én a csendes-óceáni Mururoa-atollon felrobbantották az első francia hidrogénbombát.

1971. december 1-jén szolgálatba lépett az első francia nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjáró, a Le Redoutable.

1974-ben a francia szárazföldi hadsereg, az Armée de Terre kötelékében hadrendbe állították a Pluton föld-föld nukleáris rakétákat. A három elrettentési ág, a légi, szárazföldi és haditengerészeti, immáron teljessé vált.

1978-ban a Clemencau repülőgép-hordozó megkapta a nukleáris minősítést - a hajón belül létrehozták azt a különleges helyiséget, amelyben a Super Étendard bombázók által hordozott nukleáris fegyvereket lehetett tárolni.^[4] 1980 és 1981 között a Foch repülőgép-hordozót is hasonlóképpen alakították át.^[5]

A Force de frappe az 1980-as évekre érte el a csúcspontját, amikor is nagyjából 500 nukleáris robbanófejjel volt felszerelve:

• 6 ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró az Île-Longue-i tengeralattjáró támaszponton, 64 ballisztikus rakétában 384 robbanófej
• 18 középhatótávolságú ballisztikus föld-föld rakéta az Apt-Saint-Christol légitámaszponton, az albioni fennsíkon
• 30 Pluton föld-föld rakéta az Armée de Terre öt tüzérségi ezredében
• ~60 ASMP levegő-föld rakéta és az Armée de l'Air repülőgépein hordozható légi atombomba (1983-ban 34 dara)^[6]) - Mirage IV, Mirage 2000N, SEPECAT Jaguar, Super Étendard

1992. április 8-án François Mitterrand elnök bejelentette a kísérleti atomrobbantások moratóriumát, de 1995. június 13-án a frissen megválasztott Jacques Chirac ezzel szakított, amikor közölte, hogy Franciaország 1995 szeptembere és 1996 januárja között nyolc kísérleti atomrobbantást fog végrehajtani. A kísérletsorozatot a hatodik robbantás után berekesztették. Addigra Franciaország összesen 210 atomrobbantást hajtott végre.

Franciaország 1996. szeptember 24-én aláírta a teljes körű atomcsend egyezményt, amelyben vállalta, hogy soha többet nem hajt végre kísérleti atomrobbantást.

1996-ban a 18 silós középhatótávolságú ballisztikus föld-föld rakétakomplexumot felszámolták.

Jelenlegi felépítése

Helyszínei

A nukleáris robbanófejek gyártási, irányítási és bevetési központjai Franciaország számos pontján találhatók:

• Az összes francia nukleáris fegyver irányítását az Élysée-palota alatti „PC Jupiter” bevetésirányítási központból a mindenkori francia köztársasági elnök vezérli. Külföldi utazásai során mobil bevetésirányítási központ követi. Nukleáris csapást csakis a köztársasági elnök indíthat el.
• A Force Aérienne Stratégique irányítását a Lyon melletti Mont Verdun csúcsán található központból, valamint a Val d'Oiseban található Taveryből végzik
• A landesi Mont-de-Marsanban található a 118-as légitámaszpont, ahol 2005-ig állomásoztak a Mirage IV bombázók
• A Bouches-du-Rhône megyében található 125-ös istresi légitámaszponton állomásoznak a Mirage 2000N vadászbombázók és a C-135FR légi utántöltő gépék
• A Dijon közelében található Valducben szerelik össze és szét a francia nukleáris robbanófejeket
• A Brest közeli Île-Longue tengeralattjáró támaszponton állomásozik a francia nukleáris tengeralattjáró-flotta
• Az albioni fennsíkon voltak a francia középhatótávolságú ballisztikus rakéták silói (1971-1999)
• A landivisiau-i haditengerészeti bázison állomásoznak az ASMP rakétákkal felszerelt Super Étendardok

Fegyverei

Hivatalos adatok híján az Observatoire des armes nucléaires françaises becslése^[7] szerint 2004. augusztus 15-én a francia nukleáris haderő 384 robbanófejének eloszlása az alábbi volt:

• 4 tengeralattjárón egyenként 16 rakéta, rakétánként 6 robbanófej, összesen 288 robbanófej:
  • Le Triomphant-osztályú tengeralattjáró - új generációs rakétahordozó tengeralattjáró (SNLE-NG)
  • Le Téméraire - új generációs rakétahordozó tengeralattjáró (SNLE-NG)
  • Le Vigilant új generációs rakétahordozó tengeralattjáró (SNLE-NG)
  • Le Terrible - új generációs rakétahordozó tengeralattjáró (SNLE-NG), 2010 végén áll szolgálatba

Általában egyszerre három tengeralattjáró őrjáratozik a nyílt tengeren, 10 hetes időszakig. A francia tengeralattjáró-flotta összes nukleáris tűzereje a Hirosimára ledobott Little Boy ezerszerese.^[8]

• 60 ASMP középhatótávolságú levegő-föld rakéta
  • 50 rakéta Mirage 2000N gépen
  • 10 rakéta Super Étendardon

Jelentősebb programok

2008-ban számos modernizálási program volt folyamatban:

• Az új generációs nukleáris tengeralattjáró építése (SNLE-NG)
• A kiterjesztett képességű ASMP-A levegő-föld rakéta fejlesztése
• A 2010-re várhatóan hadrendbe állítandó M51 ballisztikus rakéta gyártása
• 1997 óta két katonai minőségű hasadóanyag-gyár szétszerelése: a marcoule-i plutóniumgyáré és a pierrelatte-i dúsított urán-üzemé.
• a CEA által felügyelt Simulation nukleáris-robbantás szimulátor program, amely a TERA-10 szuperszámítógépből, a Laser Mégajoule lézerrendszerből és az Airix röntgenérzékelő-rendszerből áll.

Jegyzetek

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Force de dissuasion nucléaire française című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Bruno Tertrais, La France et la dissuasion nucléaire, La Documentation Française, 2007

További információk

• A francia stratégiai légierő hivatalos honlapja (franciául)
• Claude Carlier, L'arme nucléaire et le vecteur piloté Mirage IV L'œuvre de la IV^e République, Stratisc.org (franciául)
• Yves Le Baut, « La genèse de l'arme nucléaire française et son évolution », Stratisc.org, 1988 (franciául)
• La dissuasion nucléaire française après la guerre froide (franciául)
• La Dissuasion nucléaire : quel rôle dans la défense française aujourd'hui ?, 24 octobre 2006 (rapport d'information du Sénat français) (franciául)
• Laurent Chalard, Le nucléaire militaire français vu des États-Unis : de la méfiance à la coopération, Diploweb, 2007 (franciául)
• David Cumain, L'arme nucléaire française devant le droit international et le droit constitutionnel, 1998-2005, 190 pages (franciául)